A modern ember amellett kötelezte el magát, hogy sikeres legyen, nem pedig amellett, hogy ember legyen. Egyértelműen az „akciógenerációhoz” tartozik, amelynek mottója: „tégy többet, de érezz kevesebbet!” – Alexander Lowen
Üljünk le, és beszélgessünk egy tea mellett. Mit szólsz? Tudod, úgy, ahogy az emberek annak idején kapcsolódtak. Csak ücsörögjünk együtt a délután kellemes aranysárga fényében, kortyolgassuk és élvezzük a teánkat.
Hogy vagy? Hogy megy az életed?
Amíg gondolkodsz a válaszodon, tovább kérdezek:
Egy napod során hányszor vagy tudatában annak, hogy boldognak érzed magad?
Te vezeted az életed, radikális felelősséggel, vagy az csak sodor magával?
Az élet gyorsan elrepül? Vagy lehorgonyzod magad benne, és átéled?
Hogyan élnél, ha úgy élhetnél, ahogyan szeretnél?
Összhangban élsz a természetes ritmusoddal? Ha nem, akkor mikor szakadt meg az összhang?
Mint a többi írásom és általában a szemléletem, ez a cikkem is a bent és a kint kölcsönhatásáról szól: hogyan reagál a testünk a külvilág hatásaira.
Természetes állapotunkban a testünk és egész lényünk ritmikus hullámokban mozog. Erre egy jó példa a cirkadián ritmus: az ébrenlét és az alvás napi biológiai ritmusa, amely nagyban függ a környezet idegrendszerre gyakorolt hatásától.
A jól szabályozott idegrendszer enyhébb áradásokat és apályokat tapasztal a nap folyamán. Ez a tágulás és összehúzódás gyengéd ciklusaival jár. A tágulás során magasabb energiaszintet, kifelé irányuló fókuszáltságot, az éberség és/vagy jóllét érzését tapasztalhatjuk, az összehúzódás során pedig enerváltabbnak érezhetjük magunkat, figyelmünk pedig befelé fordul. Ekkor – normál, gyengébb összehúzódás esetén – pihenhet a szervezetünk, emészthet és megújulhat. Durvább összehúzódási reakciók gyászt, depressziót vagy a lefagyás állapotát jelezhetik.
A pihenés a mi döntésünk. A pihenéssel azt választjuk, hogy nem csinálunk semmit akkor, amikor túl sok dolgunk lenne, lelassulunk akkor, amikor arra érzünk kényszert, hogy felgyorsuljunk, megállunk ahelyett, hogy elindulnánk. A pihenéssel hallgatunk a kimerültségünkre, és a fáradtságra reagálunk, nem pedig arra, ami fárasztana minket. A pihenés akkor történik meg, amikor kimondunk egy egyszerű szót: „Nem!” – Michael Yaconelli
Egyes kultúrák működésében megjelenik ez a ciklikusság, például a délutáni szieszta szokásában, ami egy válaszreakció az időjárási körülményekre. Ekkor a vállalkozások néhány órára leállnak, az emberek pihennek, szundikálnak, ráérősen ebédelnek, beszélgetnek a szeretteikkel, mielőtt visszatérnének a délutáni munkába. Ez a szokás az autonóm idegrendszer szimpatikus (harc és menekülés) és paraszimpatikus (pihenés és emésztés) ágai közti dinamikus kölcsönhatást tükrözi.
Az apály és az áradás belső ritmusára hatnak a külső környezeti tényezők is. Például a hosszú repülőúttal járó jet-leg felborítja a cirkadián ritmusunkat.
Nem krízishelyzetként éljük meg, amikor az elalvás pillanatában becsenget a szomszéd, hogy kérjen egy kis cukrot, – hiszen nem is veszélyeztetnek minket –, így azt egy kis többletenergiával kezelni is tudjuk, de egyes események megterhelőbbek lehetnek számunkra. Elsősorban azok, amelyek közvetetten vagy közvetlenül veszélyeztetik a jóllétünket. Az élet velejárója, hogy a környezeti hatások felborítják a természetes ritmusunkat. Ezért van „küzdj vagy menekülj” idegrendszerünk. Az állatok minden nap átmennek ezen a fenyegetésre adott válaszcikluson, mégsem traumatizálódnak. Számunkra, emberek számára azonban egészségünk szempontjából lényeges kérdés:
Milyen gyakran, milyen hosszan és intenzíven uralja testünket a fenyegetésre adott válaszreakció?
Képesek vagyunk megengedni magunknak, hogy átéljük a pihenés vagy a laza élvezet lefelé irányuló ciklusát, amely biológiai szükségletünk?
Szervezetünk könnyen megrekedhet a küzdelem készenléti állapotában. Ekkor elszakadunk a testünktől és szükségleteinktől. Hosszútávon ebben az állapotban kiéghetünk, érzelmileg és egészségileg összeomolhatunk.
A Jetson család gyermekként az egyik kedvenc mesém volt. Ez a futurisztikus rajzfilm egy olyan jövőt ábrázolt, amelyben az embereknek több szabadidejük van, mert a gépek mindenről gondoskodnak. Most, a jetsoni jövőben viszont sokkal elfoglaltabbak és terheltebbek vagyunk, mint valaha.
A mindennapi életben megfigyelhetőek ennek a felgyorsult tempónak a jelei:
- Figyeld meg a villamoson vagy egy kávézóban, hány ember bámulja a mobiltelefonját, és görgeti szorgosan a kijelzőjét? Hány ember van nyitottan jelen, és kapcsolódik a környezetével? Ahogy rájuk nézel, hogy érzed, elérhetőek? Vajon kapcsolódnának hozzád egy csevejre?
- Vezetés közben figyeld meg, hány sofőr viselkedik türelmetlenül (akár aggresszívan)? Mit gondolsz, miért nem képesek türelmesen haladni a forgalommal?
- A hétköznapokban a gyermekeidnek van idejük arra, hogy csak úgy, szabadon, gyerekek legyenek: bogarakat figyeljenek meg, sárban játsszanak, saját játékot találjanak ki, szemléljék, ahogy a felhők haladnak az égen? Mekkora iskolatáskát cipelnek a hátukon?
- És veled mi a helyzet? Neked mennyi időd van egy nap a semmittevésre – arra, hogy csak úgy szabadon létezz? (Ugyanúgy szükségünk van a magasabb aktivitásszintű tevékenységekre, mint az alacsony energiaszintű aktivitásokra. Az egyensúly a lényeg. Ezért a napjainkban divatos „work hard, play hard” –dolgozz és játssz keményen – életstílusért a test nagy árat fizethet.)
- Megfigyelted már, hogyan változik a tested állapota egy napod során? Az átélt érzeted energikus vagy ellazult? Próbálj meg ráérezni: több energiát ölsz bele az életbe, mint ami elég lenne? Átrohansz vagy átvonszolod magad az életed történésein? Vagy esetleg csak hagyod, hogy megtörténjenek? Ha tartanál egy kis szünetet – és nem akarnál mindenáron csinálni valamit –, akkor mi történne? Vajon összeomlana a tested a nagy kimerültségben?
- A napjaid során többször észleled a szorongás, a depresszió vagy a kiégés tüneteit? Mióta tart ez?
Az inger és a válasz között tér van. Ebben a térben hatalmunkban áll megválasztani a reakciónkat. Döntésünkben a növekedésünk és a szabadságunk lehetősége rejlik. – Viktor Frankl
Az új ritmus integrálása
Mi, emberek, a szokásaink rabjai vagyunk. Egy tanulmány szerint a napi aktivitásaink 90 százaléka rutin. De mit is jelent ez?
A tapasztalataink által kialakult fiziológiai és viselkedési alapmintáinkat az agyunk és az idegrendszerünk igyekszik fenntartani. Ezen tapasztalatok mint autonóm elvárások mentén szemléljük a világot. Sőt, ezek a berögzült autonóm minták teremtik meg mindennapjaink megszokott ritmusát is. Amikor a minták egy rugalmas autonóm rendszerben rögzülnek, akkor a hasi vagális energia segít minket a mindennapok kihívásaival való biztonságos és sikeres megküzdésben. Ez egy természetes ritmus, amely támogatja az ünneplést és az elmélyülést.
Ezzel ellentétben a szimpatikus és a dorzális váguszi energia túlműködése merev válaszmintákat hoz létre, a merevség pedig káosszal és/vagy szenvedéssel járhat. Ezek az autonóm minták ugyanúgy megnyilvánulnak napjaink ritmusában.
Kísérőként az a feladatom, hogy segítsek neked „felrázni” a rendszered, megszakítani a rögzült túlélési reakciómintáidat, és fokozni a ventrális váguszi kapacitásodat. Az alkalmazott testorientált gyakorlatok – tudatosítás, testfókuszú jelenlét erősítése, figyelem összpontosítása, meggyőződések átalakítása – által kialakíthatod az új ritmusodat.
Idegrendszerünk működésének módja aszerint alakul, ahogyan azt eddzük. – Carlos A. Blanco
Az autonóm minták átalakulása nem tud egyik pillanatról a másikra megtörténni. Organikus folyamat, melynek során megélsz egy köztes, bizonytalan állapotot is. Ez természetes, hiszen már nem működteted a régi mintát, de még az új sem épült be, nem vált megszokottá. Átmenetileg azt élheted meg, hogy céltalan vagy, bizonytalan abban, hogyan kapcsolódj másképp emberekkel, vagy hogyan éld át a napjaid tapasztalatait. Ez a kezdeti bizonytalanság része az új ritmus huzalozásának.
A gyakorlással egy integrációs folyamat bontakozik ki, és az ismételten aktivált állapotok új, megtestesült tulajdonsággá válnak. – Daniel Siegel
A testorientált gyakorlatok segítenek kicsi lépésekben elmozdulni az integráltság állapota felé. Ez a folyamat formálja az autonóm idegrendszer működését, tudatosítja az implicit tapasztalatokat, és az organikusan megjelenő új mintákat új történetekbe építi. Eleinte szakadék van a belső szándék és cselekvés között. Az aktiváló munka segít a megvalósítási szándék megerősítésében, így könnyebben és tudatosabban változtathatsz – akkor is képes leszel tartani az új irányt, amikor az arousalgörbéd fokozottan működik.
Annyi haragot és fájdalmat vagyunk képesek a testünkben hordozni, akár évtizedekig. „Nem tudunk továbblépni.”, „ Megrekedtünk.” Az ismétlődő ritmikus testmozdulataink közvetítik a visszaszorítás és a görcsös kapaszkodás mintáit. „Szerető tudatossággal”, szelíd és kedves hozzáállással, amelyet a segítőnek kell képviselnie, az ösztöneink, az intuíciónk, az életerőnk megtalálja a kiutat. Legyen ez a kiút a fájdalom csillapítása, a megbocsátás vagy egy új életritmus kibontakozása. – Cornelia Elbrecht
Még egy fontos készség fejlődik a testorientált dialogikus tanácsadás során: a rugalmasság. Ez nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy az új ritmusodat be tudd építeni a napi működésedbe, és fenn tudd tartani a kihívások közepette is. A reziliencia például abban nyilvánul meg, hogy több erőforrásod van mint stresszorod. Amikor a környezet (akár valós, akár észlelt) gyakori vészjelzésekkel van tele, vagy amikor az ANS nem tud alkalmazkodni a pillanatnyi szükségletekhez, illetve amikor a túlélési válaszreakciók túlságosan elhúzódnak, akkor az autonóm idegrendszer túlterhelődik. A rugalmasság akkor jelenik meg, amikor képesek vagyunk pontosan megkülönböztetni a veszély és a biztonság jeleit a környezetünkben, és optimálisan reagálni a helyzetre.
A reziliencia tanítható, tanulható, helyreállítható, fejlesztése rendszeres gyakorlást és tudatosságot igényel. Az aktiváló mentálhigiénés tanácsadás során fókuszáltan dolgozunk az erőforrások fejlesztésén, és stratégiát alkotunk a szokásrend átalakítására azzal a céllal, hogy minél több olyan aktivitásod legyen egy napodban, amely aktiválhatja a ventrális energia áramlását.
Sosem árt, ha fejlesztjük a rugalmasságunkat és az örömre való képességünket. De ugyanúgy dolgoznunk kell a szemléletünkön is, hogy képesek legyünk nagyobb rendszerben érzékelni és látni az élethelyzeteinket, amiket nehéz érzésekkel élünk meg. Nekem segítőnek ez is feladatom, hogy segítsek feltérképezni a küzdelmes reakcióidat kiváltó hatásokat a napjaid élet-tereinek rendszerében. Előfordulhat, hogy olyan helyzetben vagy, ami a fejlődésed szolgálhatja, ha sikerül megküzdened azzal. De az is lehet, hogy a jól-létedhez vezető döntés az lenne, ha kilépnél a korlátozó környezetből. Egyes körülmények egyszerűen nem egészségesek, ezért rosszul hatnak az egészségedre. A tanácsadáson a helyzeted tudatosításával, a jelenléted erősítésével ráérezhetsz merre és ráláthatsz hogyan kellene mozdulnod ahhoz, hogy a természetes ritmusodban élhesd az életed.
Ha megmozdított ez a cikk, akkor érdemes lenne elmerengened az alábbi kérdéseken:
A tested szükségleteinek, és a természetes ritmusodnak megfelelően élsz?
Figyelsz a tested üzeneteire?
Ha radikálisan felelősséget vállalnál önmagadért, és elköteleznéd magad amellett, hogy megérdemled, hogy békés, örömteli és értékes életet élj, akkor most milyen lépéseket tennél meg azért, hogy úgy élj, ahogyan szeretnél?
Képes lennél rá, hogy szembemenj a konvenciókkal és másokkal elvárásaival ennek érdekében?
Ha nem, mi az ami korlátoz ebben?
Irodalomjegyzék:
Lowen, A. (1985). Narcissism: Denial of the True Self. Touchstone Books.
Blanco C. A. (2014). The principal sources of William James’ idea of habit. Frontiers in Human Neuroscience, 8, 274. doi:10.3389/fnhum.2014.00274
Dana, D. (2020). Polyvagal exercises for safety and connection : 50 client-centered practices. W.W. Norton & Company, New York.
Siegel, D. J. (2007). Mindfulness training and neural integration: Differentiation of distinct streams of awareness and the cultivation of well-being. Social Cognitive and Affective Neuroscience, 2(4), 259–263. doi:10.1093/scan/nsm034
Ruini, C., Offidani, E., & Vescovelli, F. (2015). Life stressors, allostatic overload, and their impact on posttraumatic growth. Loss and Trauma, 20(2). doi:10.1080/15325024.2013.830530
McCraty, R., & Zayas, M. A. (2014). Cardiac coherence, self-regulation, autonomic stability, and psychosocial well-being. Frontiers in Psychology, 5, 1090. doi:10.3389/fpsyg.2014.01090
Elbrecht, C. (2018). Healing trauma with guided drawing : a sensorimotor art therapy approach to bilateral body mapping. North Atlantic Books, Berkeley, California.
Comments